Slackware 10.2 telepítés, desktop kialakítás --- 2. rész

Az előző cikk végére (remélhetőleg) sikeresen telepítettünk egy Slackware 10.2 rendszert. A folytatásban megpróbálok pár tippet-trükköt leírni, főként azokkal a problémákkal foglalkozva, amikkel én talákoztam. Sok megoldás a slackware.hu -ról származott, hála a segítőkész közösségnek. Ha valami nem világos, nyugodtan kérdezzünk a fórumban, biztos, hogy lesz olyan tag, aki válaszol, és legjobb tudása szerint segít. Ne feledjük: kérdezni nem szégyen, egyszer mindenki kezdő volt! :)

Még gyorsan annyit jegyeznék meg, hogy nem véletlenül jön ki a stabil Slackware úgymond régi kernellel, és azokkal a csomagokkal amiket felrak. Ezek a dolgok ténylegesen stabil működést produkálnak, és a Slackware filozófia pontosan erről szól, miszerint egy betonstabil rendszert kapjunk ahelyett, hogy még utólag heggeszteni kelljen a megfelelő működés eléréséhez. Szóval innentől kezdve mindenki a saját felelősségére nyúljon hozzá a jól működő rendszerhez! Az egy dolog, hogy nekem tökéletesen megy minden, nem biztos, hogy másnál is 100%-ig kielégítő eredmény lesz a jutalom.

Szóval elsőként rögtön a telepítés után én lecseréltem a 2.4-es kernelt, amivel alapértelmezésben települt a rendszer. Látogassunk el a http://www.kernel.org oldalra, innen tudunk új kernelt letölteni. A kezdőlapon rögtön látunk egy felsorolást, a legfelső kernel az, ami hivatalosan is stabilnak minősül. A cikk írásakor ez a 2.6.16.19-es számú kernel volt, ezen keresztül mutatom be a telepítést.

Mi is az a kernel?
"A Unix kernel a közvetítő a programok és a hardver között. Menedzseli a memóriát az összes futó program (processz) számára és biztosítja, hogy mind egyenlően (vagy egyenlőtlenül, ha úgy tetszik) részesüljenek a processzor ciklusaiból. Továbbá egy kényelmes, hordozható felületet nyújt a programoknak, amelyen át kommunnikálhatnak a hardverrel. Ennél persze jóval több szót érdemelne a kernel működése, de ezeket az alapvető funkciókat a legfontosabb ismerni." Ez Vámosi Zoltán fordítása volt az eredeti Kernel-HOWTO-ból, köszönet érte.

Amit érdemes elmondani a számozásról: az első szám a fő verziószám, csak akkor változik, ha az új kernelben valami gyökeresen megváltozott, tehát a működésének a lényegéhez nyúltak hozzá. Ha jól tudom, a 2.6-os kernel kiadásakor voltak viták, miszerint elég sok lényegi változtatás volt ahhoz, hogy ezt már a 3-as számmal adják ki, de Linus Torvalds úgy döntött, hogy még nem jött el a 3-as kernel ideje. Nem tudom, hogy miért, kérdezzétek meg őt. :) A következő szám azért érdekes, mert a fejlesztés 2 ágon folyik. A stabil ág mindig páros számozást kap, míg a kísérleti ágat a páratlan számról ismerhetjük meg. Az ezek után következő számok jelölik a változtatásokat, minél nagyobbak, annál több módosítást hajtottak végre a fejlesztők, remélhetőleg sok-sok hibát javítva ezzel, és új funkciókkal lepve meg a linux felhasználók egyre népesebb táborát. Mindig stabil kernelt használjunk! Nem azt mondom, hogy a kísérleti kernel nem működhet megfelelően, de azért hozhat rendkívül érdekes, ellenben kicsit sem kellemes problémákat az ember életébe, jó sok idegeskedéssel. Ne feledjük: a hajhullást csak a padló állítja meg!

Miért van szükségünk kernel fordításra? Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy egy jól lefordított kernel stabilabbá és gyorsabbá teheti gépünket. Mivel a fejlesztők arra törekedtek, hogy minél több gépen fusson problémamentesen a rendszer, ezért sok olyan dolog is van a kernelben, amire nekünk nincs is szükségünk. Ezek csak növelik a mag méretét, és teljesen felesleges folyamatokat is futtathatnak a gépünkön. Egy példa: több alaplapi vezérlő chipkészlete van befordítva, de nekünk csak a sajátunkra van szükségünk, magyarul a többi teljesen felesleges, csak helyet foglal.

Szóval letöltöttük az új kernel forrását, most csomagoljuk ki a /usr/src/ útvonalra! Kapunk egy linux-2.x.xx.xx nevű könyvtárat, jelen esetben linux-2.6.16.19. Készítsünk egy linket rá linux néven: ln -s linux-2.6.16.19 linux Lépjünk bele: cd linux, és ezek után konfigurálnunk kell a rendszermagot, azaz a gépünkhöz kell alakítani. Ez az a lépés, amit sajnos nem tudok részletezni, mert gyakorlatilag minden gépre más beállítás kell. Pedig ez a legfontosabb momentum, ha itt elrontunk valamit, az akár végzetes is lehet. Pár kernel konfigurálós dokumentum viszont nagyon sokat segíthet. A www.szabilinux.hu oldalon a kernel résznél mindjárt 3 leírást is találunk, továbbá még ezt is érdemes megnézni: http://www.hup.hu/wiki/index.php/Linux_kernel_konfigur%E1l%E1sa , végigolvasva nagyon sok kérdésre választ kapunk.
Amit általánosságban el lehet mondani a konfigurálásról: a gépünk ismerete és az angol tudás rendkívüli mértékben megkönnyíti a feladatot. Azt, hogy mi van a gépünkben az lspci paranccsal tudjuk megnézni, ezek alapján ki tudjuk választani majd a megfelelő drivereket. Amire nagyon oda kell figyelni, mert komoly gondot okozhat: az alaplapi chipkészletet nagyon gondosan válasszuk ki, mert ha nem jót tölt be a kernel, akkor pl nem is fogja látni többek között a merevlemezünket, és kernel panic-al megáll a boot folyamat. Ugyanez igaz a filerendszerekre is, mivel ha nem tudja kezelni az adott filrendszert, akkor hiába látja a vinyót, szintén kernel panic lesz a jutalmunk, ugyanis nem fogja látni, hogy mi van az eszközön. Ha ezekre odafigyelünk, akkor nagyon nagy baj nem történhet, én úgy gondolom. Ha pl nem működik a hangkártya, mert rossz drivert adtunk meg a kernelben, az még mindig nem olyan nagy baj, mintha egyáltalán nem bootolna a rendszer, később simán javítható. :)

Szóval ott tartottunk, hogy konfigurálás. Adjuk ki a make menuconfig parancsot, egy menürendszert fogunk látni, itt tudjuk beállítani, hogy mi kell nekünk a rendszermagba. Ráállva egy opcióra N -el eltávolítjuk, Y -al fixen beépítjük a kernelbe, M -et nyomva pedig modulba kerül az adott eszköz. Ha végeztünk a konfiggal, Exit, a kérdésre, hogy el akarjuk-e menteni a beállításokat Yes-el válaszoljunk.
Modulba akkor érdemes rakni vezérlőket ha nem mindig van rájuk szükségünk. Például: infraportot én csak akkor használok, ha éppen van valami a telefonomon, amire szükségem van a gépen. Ez mondjuk 2 hetente fordul elő, és pár percig tart az egész. Tehát én az infrához szükséges vezérlőket modulba raktam, és csak arra a kis időre töltődnek be amikor kellene, így nem foglalják állandóan a gép erőforrásait.
Adjuk ki a make dep, majd a make clean parancsot! Ez minden felesleges dolgot eltávolít, csak a színtiszta forrás marad meg.
Következik a make bzImage parancs, ez létrehozza a beállított kernelünket. Eltarthat egy ideig, szóval irány a hűtő, bontsunk fel egy sört, mert mi megérdemeljük! :)
Miután végzett, hozzuk létre a modulokat, majd installáljuk is őket! make modules, majd make modules_install
Ezek után már csak a lilo-nak kell megmondani, hogy új kernelt akarunk használni. Itt a slackware.hu -n már egyszer össze lett foglalva a folyamat, hálás köszönet érte! :) Szóval:


lilo -t
lilo

Ezek után reboot, és bízzunk benne, hogy nem rontottunk el semmit! Miért is rontottunk volna, nem olyan egetrengetően nehéz, csak figyelmesen kell olvasni, és nem lehet nagy bajunk! :) Remélhetőleg rendben felállt a rendszer, és megtapasztaltuk, hogy a kernel fordítás nem is volt olyan ördöngősség mint azt gondoltuk.

Elvileg van egy rendszerünk egy friss kernellel, most már csak a munkakörnyezetünket kell kialakítani. Ha valaki az alapértelmezésben települt ablakkezelők helyett Gnome-ot akar használni, az könnyen telepítheti:


Ez a Freerock Gnome-ot fogja letölteni és telepíteni gépünkre. Nem csak a Gnome csomagot szedi le, hanem a hiányzó rendszer összetevőket is pótolja egy hivatalos slackware tükörről. Figyelem! A Gnome nem támogatott alapértelmezésben, szóval lehetnek gondok.

A grafikus felületet használat előtt be kell állítanunk. Adjuk ki a parancsot: xorgconfig. Itt adhatjuk meg, hogy milyen felbontásokat használjon a monitorunk, milyen VGA kártyánk van, milyen az egerünk, stb. Érdemes minden információt összeszedni a monitorról, nézzük meg a hátulját, és írjuk le az értékeket. Ha nem írta rá a hátlapra a gyártó a készülék specifikációját, keressünk rá Google segítségével. Az összes kérdésre válaszoljunk értelemszerűen, pl ha PS/2 egerünk van, akkor ne USB-t állítsunk! :) Ha sikerült végigmenni a beállításokon, a jutalmunk egy jól beállított xorg.conf file lesz az /etc/X11 könyvtárban.

A grafikus felületet a startx paranccsal indíthatjuk, Gnome esetén gdm. Ez a Gnome bejelentkezés kezelőjét indítja ezen keresztül jutunk be a desktopra. Sajnos nem tudom, hogy magát a Gnome-ot gdm nélkül hogyan kell indítani. :( Szánom bánom bűnömet, remélem majd valaki kiegészít. :)

Mielőtt nekiállnánk dolgozni, érdemes leszedni azokat a csomagokat, amiket használni szeretnénk a telepített programokon kívül. Én például a friss OpenOffice-t, Firefoxot, Thunderbirdöt szoktam felrakni pluszban. Érdemes lehet még Mplayert is telepíteni, ha pl fimeket szeretnénk nézni. sajnos az alap lejátszók nem kezelik többek között az eléggé elterjedt wma formátumot. Az Mplayer telepítésről itt találjátok az egyik legjobb leírást: http://slackware.hu/mplayer-build
A letöltött csomagokat oly módon tudjuk telepíteni, hogy bemegyünk a könyvtárba ahova letöltődtek, és kiadjuk az installpkg csomag_neve parancsot. A Slackware rendkívül jól kezeli a csomagokat, engem például először ez fogott meg ebben a disztróban. Csomagot eltávolítani a removepkg csomag_neve paranccsal tudunk. A pkgtool egyesíti magában a két parancsot, plusz még frissíthetjük is vele a már telepített összetevőket, mindezt egy nagyon kellemes menürendszer segítségével. Csomagokat a linuxpackages.net-ről tudunk beszerezni. Ha jobban megnézzük a slackware.hu-t, láthtajuk, hogy házon belül is folyik csomagkészítés, először itt nézzünk körül!

Nos, nagyjából készen vagyunk, most már csak egy felhasználót kell létrehoznunk magunknak. Ez azért fontos, hogy ne rendszergazdaként dolgozzunk, ugyanis egy hibás lépés tönkreteheti az egész rendszerünket. Miért? Azért, mert ha root-ként vagyunk bent, teljes jogosultsággal bírunk. Ilyenkor a rendszer feltételezi, hogy tudjuk mit csinálunk, és nem akadékoskodik. Még egy teljes gyökér törlésnél sem fog kérdezni semmit, hanem akkurátusan legyalul minden könyvtárat. Ez az egyik ok, de itt van még pl a vírusok kérdése is. Sokan azt hiszik, hogy linux alá nem írnak vírusokat. De írnak. A linux biztonsága többek között onnan fakad, hogy ha sima korlátozott jogosultságú felhasználóként dolgozunk, és pl beszabadul egy vírus, egyszerűen nem lesz joga, hozzáfárése, hogy komolyabb kárt tegyen rendszerünkben.
Szóval készítsünk egy átlagos jogkörrel bíró felhasználót. Ezt megtehetjük grafikus felületről, vagy akár konzolról az adduser paranccsal is. Innentől kezdve már csak használnunk kell rendszerünket, amely remélhetőleg évekig hű társunk marad.

Néhány trükk, ami megkönnyítheti a munkánkat:

Ha szeretnénk, hogy a bejelentkezés már egyből grafikus felületen történjen, keressük meg az /etc/rc.d/rc.local file-t, és a legutolsó sor után írjuk be: xdm. Gnome esetén gdm.

Ha görgős egerünk van, de azt tapasztaljuk, hogy nem görgeti az oldalakat, keressük meg az /etc/X11/xorg.conf file-t, és az egér opciókhoz illesszük be ezt a két sort:


Újraindítás után elvileg működnie kell a görgőnek is.

Nos nagyjából ennyi lenne a komplett telepítés, legalábbis nálam. :) Remélem, hogy lesz olyan ember, akinek legalább egy kis segítséget nyújt ez az írás!